blog

A 20. század közepéig nem léteztek tápanyagok tabletták, pirulák formájában - zöldségek, gyümölcsök, bogyók, gabona és hús biztosították azokat az emberek számára. Manapság viszont mindenkinek lehetősége van a vitaminok pótlására, a különféle vitamin kapszulák, multi-vitamin készítmények népszerűsége töretlen.

A vitaminok olyan szerves molekulák, melyeket – néhány kivétellel – az emberi szervezet nem képes előállítani, ezért csak táplálék útján juthatunk hozzájuk (épp, mint az esszenciális aminosavak esetében).

Ahogy eddig is vallottuk, a fehérjeport alapvetően nem az íze miatt fogyasztjuk, hisz a beltartalom, a teljes értékű, tiszta fehérje mindig a legfontosabb szempont kell, hogy legyen, amennyiben a napi fehérjeszükséglet kiegészítéséről van szó. Egyetlen ízesített fehérjepor sem lehet olyan magas fehérjetartalmú, és olyan kevés összetevős, mint annak ízesítetlen verziója. Ugyanakkor az is igaz, hogy néha mégiscsak jól esik az íz, olykor mindannyian kívánjuk az édeset, ha meg már „édességet” fogyasztunk, akkor törekedjünk rá, hogy az legyen fehérjedús és főként természetes.

Aki még nem próbálta egyiket sem, az biztos sorolni tudná: tele vannak szteroiddal! Mind műanyag, mesterséges! Hatalmas, nem kívánt izmokat növeszt tőlük az ember! Egészségtelenek, rengeteg mellékhatásuk van, kiütéseket okoznak, meg impotenciát és a sor még folytatható.

Vajon hányan próbálnának meg lefutni 42 kilométert egyben, ha korábban még senki sem csinálta volna meg? Egy átlagember - pár kilométer után - egész biztos arra a következtetésre jutna, hogy ez egyszerűen lehetetlen.

Csakhogy a valóságban tudjuk, hogy igenis le lehet futni ezt a távot (meg persze sokkal többet is), évről évre százezrek teljesítik sikerrel a maratont. És mivel ezzel mindenki tisztában is van, folyamatosan nő azok száma, akik megpróbálják és sikerrel meg is csinálják.

Az egészséges életmódra, a táplálkozásra való odafigyelésre, a kiemelten fontos fehérjebevitelre még mindig sokan csak legyintenek. Hallottad már például azt, hogy „az én nagyapám egész életében dohányzott/húst hússal evett/pálinkát ivott és mégis 90 évig élt!” És ez aztán elég érv is, hogy az illető ne figyeljen rá hogyan is él, miket eszik, hisz úgyis mindegy.

Ami viszont ritkán hangzik el a „különleges” nagypapákkal kapcsolatban, hogy meddig éltek volna akkor, ha még oda is figyeltek volna egészségükre, és méginkább az, hogy hogyan is telt nekik az utolsó 10, 20, 30 év.

Bár a különféle zöldsaláták finomak és egészségesek - ráadásul bármikor, korlátlanul fogyaszthatóak (ha a gyomrod nem bántja, akkor este is) - az már korántsem mindegy, hogy mivel is eszed őket.

A legtöbben szeretünk azért a salátának valamilyen plusz ízt is adni, de sajnos sokan elrontják az egészet azzal, hogy valamilyen bolti, előre kevert öntetet tesznek rá.

Múltkori cikkünkben arról írtunk, hogy nem érdemes semmit sem a genetikára fogni, mert bár teljesen egyértelmű, hogy nem vagyunk egyformák, az alap adottságaink, alkatunk eltérő (sőt, még az is, hogy ugyanaz az étel ajánlott vagy épp kerülendő-e), attól még mindenki képes igen jó formába kerülni, izmosan szálkássá válni, vagy akár kockás hasat formálni, ha igazán akarja.                                

De mi van akkor, ha téged nem érdekel a kockás has, az izmos alkat, azt mondod, nem akarsz Chippendale táncos vagy fitnesz modell lenni, nem készülsz versenyre, forgatásra és fotózásra sem. Miért figyelj oda ez esetben is?

Mindannyian ismerjük azt, amikor valaki saját (vagy épp ismerőse) alakját kizárólag a genetikának tulajdonítja, merthogy ő maga eleve kövérnek született, még a levegőtől is hízik, miközben könnyű a másiknak, mert az bármit megehet, pedig nem is nagyon sportol és mégis milyen jó formában van.

Ismerősek azok a mondatok, belső monológok, melyek szerint te sosem tudnál úgy kinézni, mint a „Peti/Kati/Zsolti/Rita”, hiába is vágynál rá, hiába is ennél jól, neked egész egyszerűen nem olyan a genetikád?

Nézzünk egy tipikus esetet: elkezdesz edzeni heti két-háromszor, közepes intenzitással, inkább csak a mozgás kedvéért. Közben azért túl szigorú étrendet sem követsz, viszont fehérjeport azt már fogyasztasz, bár többnyire azt is csak edzések után. Így megy ez pár héten, talán pár hónapon keresztül is, míg egyik reggel, a tükör előtt állva, egyszer csak azt veszed észre, hogy igen komoly bicepszeket, mell- és lábizmokat növesztettél. Pont, mint a Pókember filmben, épp csak a falra nem tudsz felmászni. Ahogy tovább nézegeted magadat, hirtelen beléd hasít a felismerés. Hiába nem volt ez cél, hiába figyeltél rá, hogy ne történjen meg, szembesülni kell a ténnyel: túl izmos lettél! 
 
Ugye neked is ismerős ez a helyzet? Ha veled még nem is fordult elő, azért ismersz olyat, akivel ez már megesett, igaz?